Neuropozitív Főoldal

Neuropozitív szemléletű támogatás minden családnak

Programjaim azoknak a szülőknek szólnak, akik úgy érzik náluk semmi nem működik, akik bővítenék eszköztárukat, akik szeretnék  szelíden meghúzni a határokat, és arra vágynak, hogy könnyebb legyen a gyerekükkel az együttműködés.

landing-teaser-anchor
Eszköztérkép

Eszköztérkép

Ne kelljen többé találgatnod a nehéz pillanatokban. Egy elővehető navigáció, ami megmutatja, melyik helyzetben melyik eszközhöz nyúlj — és mikor érdemes váltani. Pontosan tudni fogod, mikor mit csinálj. Nem csak az eszközök koncepcióját tanulhatod meg, hanem azt is, mikor mit érdemes elővenni. Ne aggódj, ha eddig nem ment valami, nem rontottad el, csak lehet, hogy az időzítés nem volt megfelelő.

Neurodiverz nagykurzus

Neurodiverz nagykurzus

A teljes módszer, modulról modulra: a megértéstől, a stratégián és a támogatáson át, egészen a neuropozitív gyereknevelési eszközök finomhangolásáig. Neked szól, ha rendszerszinten érteni szeretnéd, miért működik a gyereked úgy, ahogy — és pontosan mit tegyél, amikor nem eszik, nem alszik, nem indul, nem kapcsolja ki a tévét, stb. Saját tempóban, örökös hozzáféréssel, és a végén élő Kérdezz-felelekkel!

Rólam

Füstös Móni

Neuropozitív gyereknevelési szakértő

Füstös Móni vagyok, három gyerek anyukája és neuropozitív gyereknevelési szakértő.

Idegrendszeri alapon közelítek a gyerekneveléshez: abból indulok ki, hogy a viselkedés mögött mindig egy szükséglet vagy egy idegrendszeri állapot áll. A gyerek nem rossz, hanem jelez. A felnőttek feladata a jelzések értelmezése, és a gyerek segítése abban, hogy jobban tudjon viselkedni, jobban tudjon teljesíteni.

Ismerem azt az érzést, amikor mindent megpróbálsz, és semmi nem működik. Én is olvastam a könyveket, jártunk alvás tanácsadóhoz, fejlesztőkhöz, különböző szakemberekhez, és mégsem működött semmi. Aztán rájöttem, hogy nem a gyerekemmel volt a baj, és nem is velem. A kulcs az idegrendszerben volt.

Amikor elkezdtem idegrendszer-szemüveggel nézni a gyerekeim viselkedését, végre megértettem, hogy amit az egyiknél működött, miért nem vált be a másiknál. Nem azért, mert rossz anya voltam. Hanem mert más az idegrendszerük. Más az üzemmódjuk. Más eszköz kell hozzájuk.

Azóta ezt tanítom szülőknek: hogyan olvasd le a gyereked idegrendszerének állapotát, és mit csinálj pontosan akkor, abban a helyzetben. Nem általános tanácsokat, hanem konkrét eszközöket adok. Olyat, ami tényleg működik, attól függetlenül, hogy neurotipikus vagy neurodivergens a gyereked, van-e diagnózisa, vagy csak azt érzed, hogy valami másképp működik nálatok.

Évek óta dolgozom szülőkkel. Közben azt is megtanultam a saját bőrömön is, hogy a határhúzás nem akaraterő kérdése. Hanem idegrendszer kérdése, ahol a szülő, és a gyerek idegrendszere egyszerre van benne a játékban.

Eddig több mint 2000 családnak segíthettem közvetlenül, és magyar családok tízezreivel vagyok közvetett kapcsolatban a social médián keresztül.

A célom a munkámmal, hogy minden gyerek mellett legyen legalább egy olyan felnőtt, aki érti őt — és hisz benne.

Amiben segíteni tudok

békésebb hétköznapok

Gyakorlatias eszköz

több türelem

minták átírása

kiegyensúlyozottság

kevesebb kiabálás

határhúzás szelíden

magabiztosság szülőként

Rólam mondták

Tanácsadóként, oktatóként számomra is rendkívül fontosak a visszajelzések, hogy szolgáltatásaim minőségi szintjét folyamatosan növelni tudjam. Nézd meg mit mondtak rólam eddigi klienseim:

Rólam mondták

Tanácsadóként, oktatóként számomra is rendkívül fontosak a visszajelzések, hogy szolgáltatásaim minőségi szintjét folyamatosan növelni tudjam. Nézd meg mit mondtak rólam eddigi klienseim:

„Lett fejben egy listám róla, hogy mi mindent ki lehet próbálni gyerekkel a nehéz helyzetekben. Még rendezni kell a jegyzeteimet, és gyakorolni élesben, de úgy érzem, lesz hova visszanyúlnom, ha tehetetlennek érzem majd magam a jövőben egy idegesítő helyzetben”

Anonim #2

„Amióta Móninál elvégeztük a hétvégi kurzust, nyugodtabbak a napjaink otthon. Előtte nem volt teljes az egyetértés a nevelést illető kérdésékben, ez sok konfliktust okozott. A tanfolyam óta is vannak nézeteltérések, de az irányvonal közös. Jó, hogy mindketten részt vettünk a kurzuson…”

Anonim #1

„Ezt az utolsó alkalmat nem néztem még, amúgy fantasztikusan jól alkalmazunk több eszközt is (családitanács, gyerekidő, stb.) marhára beváltak, most egy -kettőt elhagytunk az ünnepek alatt – a szünet miatt lazítottunk – meg is ittuk a levét… de így még jobban látszik, hogy mennyit használ
Én tényleg végtelenül hálás vagyok mindennek, amit a tanfolyamon tanultam.
És szerintem nagyon nehezen veszi rá magát bárki, hogy több óra alatt ezeket visszanézze, de végtelenül hasznos szerintem, és utána ha alkalmazod is, akkor látod, hogy milyen gyorsan már eredményt is hoz.”

Adrienn

„Nagyon szuper a tanfolyam, nagyon hasznosak a peldamondatok es az eszkozok. A gyereknel zajlo folymatok megertese pedig nagyon sokat segit a viselkedes elfogadasaban, kezeleseben, ami szerintem kulcsa a jo gyerek-szulo kapcsolatnak.”

Dia

„Egy 4+1 alkalmas képzésen vettem részt Móninál, ahol a pozitív fegyelmezéssel foglalkoztunk a gyakorlatban, mindezt saját, hozott példákon keresztül. Nem csak eszközöket, vagy konkrét mondatokat kaptunk, de reményt is arra, hogy a speciális igényű gyerekeknél is használhatóak ezek a tippek. Nekem számos aha-élményem volt ott is, és azóta is, pl. amikor egy-egy szituban a gyerek szerepébe helyeztük magunkat.
Így lassan fél évvel később, úgy érzem, hogy magabiztosabb szülő vagyok, pedig gyökeres változtatásokra végülis nem volt szükség, csak finomhangolásra, és arra, hogy az eszközeimet a családunkra szabottá tegyem.
Móni igazi szakember, aki óriási szívvel adja át a tudását, tapasztalatait. Csak ajánlani tudom, olyanoknak is, akik amúgy nem küzdenek nagy gondokkal, de kilépnének a nevelőszándékú mondatok, unalomig ismételt mókuskerekéből, vagy csak egy kis megerősítésre lenne szükségük, hogy jól csinálják.”

Gyöngyi

„Nekünk hihetetlenül sokat segített a tanfolyamod, komolyan nem is számítottam ekkora változásra.🙂 Nyilván ezek egymást erősítő folyamatok. Egyrészt tisztább lett, hogy kell meghúzni a határokat, és hogy mi a különbség a büntetés és a következmény között. Ettől határozottabb lettem, a gyerek jobban együttműködik, ettől nyugodtabb lettem, ő is nyugodtabb lett.”

Melinda

„Amikor jelentkeztem a kurzusra, nagyon el voltam keseredve.
Szörnyen eszköztelennek és tehetetlennek éreztem magam.
Egyszerűen semmi nem használt a 3,5 éves nagyobbik lányomnál, és azt éreztem, hogy egy spirálba keveredünk bele, amiből nehéz kijönnöm nekem és ezáltal neki is. A kurzus alkalmai számomra hasznosak és konkrétak voltak, amiért nagyon hálás voltam. Minden alkalom után feltöltődtem és felvérteződtem, és próbáltam utána máshogy csinálni. Hiányzott is most kedden, hogy nem hallgathattam a témában 🙂 Amit a kurzus kezdete óta rendszeresen használok, az a kérdező szülő, az elterelés, a választási lehetőség, a minőségi gyerekidő, az érzelmek hitelesítése. Az a legjobb érzés, hogy csomószor működik, és mióta így próbálok helyzetet megoldani, újra közel kerültünk egymáshoz és ez annyira megnyugtató, bűntudat mentes napokat eredményez. Sokkal kevesebb a vitatkozás, kevesebb az idegesség, rövidebbek a várakozások (öltözés,vetkőzés, oviba menés, játsziról eljövés stb), es sokkal-sokkal kevesebb a könyörgés.”

Petra

Miért válik be annyi családnál a módszerem?

mert nem csak azt mondja meg, mit ne csinálj, hanem azt is, hogy mit tegyél helyette


mert nagyon konkrét és példamondatokkal segíti a szülőket abban, hogy magabiztos szülővé váljanak


mert semmit nem erőltet a szülőkre, ugyanakkor könnyen tudjuk testreszabni az eszközöket


mert a viselkedést az idegrendszer állapotán keresztül nézzük, ezért működik neurotipikus és neurodivergens gyerekeknél is

mert az a cél, hogy megértsük, miért csinálja a gyerek, amit csinál. Mit üzen az idegrendszere?

mert tudni fogod, mikor mit csinálj: saját fejlesztésű döntési logikám segít eligazodni, hogy melyik helyzetben mit lépj

Miért válassz engem?

Idegrendszeri szemléletem nem tüneti kezelés: az okot értjük meg, nem csak a viselkedést tüntetjük el.

Minden amit tanítok, a legfrissebb kutatásokon alapszik és ahhoz, hogy ebben naprakész legyek folyamatosan képzem magam.

A gyereknevelésről és annak oktatásáról is a legjobbaktól tanulok és tanultam külföldön és Magyarországon.

Amit tanítok, azt magam is kipróbáltam és saját tapasztalatomból is tudok példákat hozni.

Három kisgyerek anyukájaként én is élem azokat a nehézségeket, amiken átmész, én nem fogok ítélkezni.

Neurodiverz családunkban sok nehézséggel néztem szemben anyaként, és tudom, hogy milyen azt megélni, amikor semmi nem működik, és tudom azt, hogy milyen az, amikor mégis elkezdenek működni a dolgok.

Mi a neurodiverzitás? 
És mi köze a gyerekneveléshez?

Két oka van annak, hogy a neurodiverzitás szót szeretem használni – annak ellenére is, hogy rendszeresen magyarázatra szorul.

Az egyik az a szemlélet, amit képvisel: a neurológiai eltéréseket (autizmus spektrum zavar, ADHD, szenzoros integrációs zavar, diszlexia, diszgráfia, diszpraxia, stb.) nem betegségnek tekinti, és nem akarja azokat minden áron meggyógyítani, nem akarja a neurodivergens embereket a neurotipikusokhoz hasonlóvá tenni, hanem elfogadással és megértéssel fordul feléjük. Nehézségeikben támogatni akarja őket és nem őket akarja megváltoztatni, hanem a környezetet igyekszik úgy alakítani, hogy a neurodivergens emberek számára is élhető legyen.

screaming girl jumping boy

A másik, ami miatt szeretem ezt a szót, hogy egy ernyőfogalom és csodásan leírja, amit a diagnózisok nem tudnak elég pontosan, vagy a szülők számára ijesztően teszik. 
A neurológiai eltéréseket nehéz szétszálazni, és sokszor az érintettet és érintett szülők azt gondolják, hogy „Úristen a gyerekem szenzoros is, diszlexiás is meg még ADHD is!” Pedig valójában arról van szó, hogy egy agya van, ami másképp működik, mint az átlag. Ettől függetlenül az jó dolog, ha minél jobban ismerjük a gyerekünk profilját, hiszen így tudjuk őt elég jól támogatni, de megijedni nem kell ettől a sok mindentől, ezek gyakran kéz a kézben járnak. 


Azt gondolom, nem az a fontos, mi a címke, minek nevezzük a gyerek nehézségét, hanem maga a felismerés, hogy máshogyan működik a gyerekünk, és az, hogy tudjuk őt támogatni és stratégiákat tudjunk neki tanítani arra, hogy a saját szükségleteit ki tudja fejezni, meg tudja védeni a határait, úgy hogy az a környezetének sem legyen zavaró.

És hogy jön ez a gyerekneveléshez? Hát úgy, hogy az autizmus spektrum zavar, a PDA, az ADHD és a szenzoros integrációs zavar egyaránt hat a viselkedésre. Szülőként pedig sokszor félreértjük, amit látunk. Előfordul, hogy amikor a gyerek egy nagyon fontos szenzoros szükségletét igyekszik kommunikálni, félreértjük azt és azt hisszük, hogy dacol, ellenáll, hatalmi harcban vagyunk. 
Mivel a két kiváltó okra egészen más válaszokat kell adni, jó, ha szét tudjuk ezeket választani. 
Azt gondolom, hogy ez a szülői lét egyik legnagyobb kihívása, ebben segít a Neuropozitív Nagykurzus.

Szeretnél értesülni az újdonságokról?

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy elsőként férj hozzá az exkluzív kedvezményekhez, különleges ajánlatokhoz és tartalmakhoz!

Szeretnél értesülni az újdonságokról?

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy elsőként férj hozzá az exkluzív kedvezményekhez, különleges ajánlatokhoz és tartalmakhoz!